mit_nevezunk_aranyernek

a Proctoline Klinika alapító tulajdonosa

Dr. Willner-Haring Péter

Sebész főorvos – Proktológus

Miközben elkötelezettségről, orvosi hitvallásról kérdezik, ő a nagy elődökre hivatkozik, Jankovich Mihályra, Mátyus Lajos professzorra. Mintha elkerülné a figyelmét, hogy időközben ő lett a „mester”. Tanítványai már őt idézik, az ő példája alapján építik saját sebészi pályájukat.

Gyógyít, mert munkája a szenvedélye. Olyan energiák vibrálnak körülötte, ami magával ragadja az embereket. Betegei vakon hisznek benne. Nem is csalódnak soha.

Tanít, mert mélyről jövő késztetése van a dolgok jobbá tételére. Célja, hogy amit ő megteremtett, az tovább érlelődjön, formálódjon mások számára is.

Ezért is vezet. Egy kórház sebészeti részlegét, és legfőbb szívügyét – proktológiai klinikáját. A Proctoline húsz éve páciensek ezreit gyógyította ki aranyér és végbélbetegségéből – kíméletes módszerekkel, műtét és fájdalom nélkül.

Orvos lett…

Már középiskolás korában is jelentős eredményeket ért el tanulmányi versenyeken, így válogathatott, hogy hol tanuljon tovább. Az orvosi egyetemre esett a választása, ahol eleinte urológusnak készült, majd a sebészet irányába fordult.

Nem elégedett meg az elméleti tanulással, első évtől kezdve folyamatosan dolgozott különféle kórházakban. Hajtotta a kíváncsiság, a hozzáértés megszerzésének a belső kényszere

Végzését követően az esztergomi kórházba került, mivel annak ösztöndíjasa volt.

Az új utak orvosa…

1992-ben hallott először az új sebészeti módszerről, a laparoszkópiáról. Bár sokan nem hittek benne, azt mondták, hogy zsákutca, ő valami ösztönös tudással ráérzett, hogy ez a sebészet új jövője.

Hollandiába költözött hát fél évre és kitanulta a laparoszkópos sebészetet Amszterdamban, Benzdorp professzor osztályán. Az ott kapott diplomájának is köszönhető, hogy az esztergomi sebészet az elsők között kapott laparoszkópos készüléket anno.

Néhány év múlva pedig, amikor megnyílt a Telki magánkórház, meghívták a sebészeti osztályra. Fél év elteltével kinevezték részlegvezető főorvosnak, így 10 éves orvosként 1999-ben már részlegvezető lett a jóhírű magánklinikán.

Proktológiai irányultsága is ide köthető. Ráébredt, hogy milyen hihetetlenül fehér ez a terület, és mennyire kevesen foglalkoznak vele valódi szakértelemmel. Egyre ismertebb lett specialistaként és eredményeinek köszönhetően hamarosan beválasztották a proktológiai társaság vezetőségébe. Ennek máig tagja.

2010-ben váltott. Ekkor keresték fel a Róbert Károly Magánklinikáról a kollégái. Kiderült, hogy közös az érdeklődésük néhány fiatal nőgyógyásszal, akik a szakmájukban szintén kimagaslót alkotnak. Látta, hogy az eszközök és a környezet megfelel azoknak a minőségi elvárásoknak, amit a privát egészségügynek tudnia kell. Hamarosan itt is a sebészet részlegvezető főorvosa lett.

Eredményeit folyamatosan publikálja. A 2012-ben a San Antonioban megrendezett Amerikai Vastagbél Sebészek kongresszusán kiderült, hogy egyes műtéteinek szövődményaránya alacsonyabb az amerikai átlagénál.

Egyedi megoldásai a végbélbetegségek diagnosztikáját illetően konzíliumi centrummá fejlesztették rendelőjét. Széles körből kap rendszeresen felkéréseket jóhírű sebész és nőgyógyász kollégáitól egy-egy tünetegyüttes diagnózisának véleményezésére. A végbél ultrahang vizsgálataiban és a sipolyok kezelésében ért el eredményeket. Sebész kongresszusokon, továbbképzéseken rendszeresen előadóként van jelen.

kismedence zavarai új területet jelentenek a sebészetben, ennek úttörőjeként tartják számon Magyarországon. Nagy tapasztalattal rendelkezik a laparoscopos hasi műtétekben, nőgyógyász kollégáival új műtéti eljárások kifejlesztésén dolgozik.

Proctoline Klinikája legfőképpen aranyér- és végbélbetegségekre specializálódott. Elsődleges számára a végbél betegségeinek minimális kellemetlenséggel, gyors gyógyulással, tartós eredménnyel történő gyógyítása, lehetőleg szövődmények nélkül.